Hogy nem sül ki a szemöd – Fekete István klasszikusában így beszél a kéregető, elszökött kutyájához Galamb Máté gazda. Bogáncsról van szó, a pumiról. A játékos, mindenre megtanítható, de igazából ízig-vérig pásztorkutyáról. Egyike a 9 ősi magyar fajtának. Vegyünk őket sorba.

Ősi magyar domesztikált kutyafajtánk kilenc van, így méretben - marmagasságban - a nagytól a kisebb felé haladva: kuvasz, komondor, magyar agár, erdélyi kopó magyar vizsla – a rövid-, vagy simaszőrű, illetve a drót-,vagy szálkásszőrű –, puli, pumi, mudi. Az utóbbi három “tisztán” pásztorkutya ősidőktől fogva: a puliról már a IV. századból vannak sztyeppei leírások. Az agár, a vizsla és a kopó vadászkutyák, ám a magyar agár immár a hazai – isaszegi –, s külhoni agárfutóversenyek kiválósága is.

A kuvaszról és a nála is tekintélyes méretű komondorról pedig elmondható: a farkassal, a medvével szemben is állták a porta őrzőjeként a sarat. Közülük a “házi sztár” bizony a jó felépítésű, elegáns megjelenésű, élénk, végtelenül intelligens és öregen is játékos magyar vizsla és a különleges “szőrrokolyájú” éber, tanulékony  puli lett, “akiről” a rossznyelvek szerint úgy lehet megállapítani, melyik az eleje, ha azzal a részével belénk kap – rengetegen tartanak otthonukban családi négylábú jóbarátként belőlük egyet-kettőt. Egy ideje már – végre – hivatalosan is HUNGARICUM mindegyikük.